Csökkentsd a stresszt azzal, hogy a lényegre összpontosítasz

szerző: Jobline
2018 január 10.

A stressz nemcsak az emberi szervezetet, de a legjobb szervezeti kultúrát is romba tudja dönteni. Mindegy, mennyire dolgozol keményen azért, hogy ápold a pozitív munkakörnyezetet, ha a munkavállalók túlterheltek, könnyen kiéghetnek.

A szervezet romló teljesítménye itt nem ér véget: a magas stressz-szint ugyanis nem éppen vonzó a potenciális jelöltek számára sem, ezért nem fognak a céghez jelentkezni. Ezért csábító lehet új megoldásokat keresni a szétesés és a kultúra bomlásának megakadályozására, azonban a túl sok újszerű megoldás bevezetése csak összezavarodottságot eredményez.

Éppen ezért fontos, hogy folyamatosan visszatérjünk az alapokhoz. Egy határozott, mégis szelíd emlékeztetés arra, hogy mi áll a szervezet központjában, biztosíthatja a szervezeti kultúra ellenálló képességét még a legfeszültebb helyzeteken is.

Erre a három alapra fókuszáljunk, ha rendkívüli vállalati kultúrát szeretnénk.

#1. A vállalati küldetés és az értékek megerősítése
Amikor a munkavállalók képesek kapcsolódni a cég küldetéséhez és általános céljaihoz, kevésbé valószínű, hogy stresszt fognak megtapasztalni. Inkább úgy érzik, hogy képesek megküzdeni a kudarcokkal, ha arra összpontosítanak, hogy használják ki készségeiket és szaktudásukat egy nagyobb jó érdekében.

Egy 600 amerikai munkavállaló megkérdezésével készült tanulmány szerint az alkalmazottak 44%-ának nagyon fontos a vállalati kultúra és értékek. 43%-uk azt is kijelentette, hogy elengedhetetlen számukra, hogy értelmesnek találják a munkájukat. A tudás hatalom, az alkalmazottak pontosan akarják tudni, mi várható el tőlük, és nem akarnak olyan játékba beszállni, ahol nem lehetnek biztosak abban, mivel járulnak hozzá a vállalat sikeréhez.

A legjobb mód arra, hogy a munkavállalók biztosan megértsék a vállalat küldetését, ha biztosítjuk a célok összehangolását. Törekedjünk arra, hogy azonosítsuk a dolgozók egyéni céljait, és kapcsoljuk ezeket az összcélokhoz. Alapvető fontosságú felismerni, hogy ezek a célok az idő múlásával változhatnak, ezért a megbeszéléseknek vagy a 360 fokos értékeléseknek folyamatosaknak kell lenniük. Mindemellett ösztönöznünk kell őket arra is, hogy saját maguk, munkatársaik és vezetőik is felelősségre vonhatóak legyenek a vállalati értékekért és a küldetés fenntartásáért, valamint hogy tovább dolgozhassanak a kölcsönösen előnyös célok érdekében.

 

Nézd meg legfrissebb állásainkat:

BUDAPESTI ÁLLÁSOK

KÜLFÖLDI ÁLLÁSOK

ADMINISZTRÁCIÓS ÁLLÁSOK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI ÁLLÁSOK

IT ÉS TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÁLLÁSOK

ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS KERESKEDELEMI ÁLLÁSOK

HR-ES ÉS MUNKAÜGYI ÁLLÁSOK


#2. A munkakörnyezet ellenőrzése
Az elkötelezett alkalmazottak szeretnének hozzájárulni a pozitív munkakörnyezet kialakításához, melynek egyik legfontosabb eleme az, ha a munkatársak biztonságban érzik magukat a környezeti és strukturális fenyegetésekkel, visszaélésekkel szemben. Egy munkahely akkor biztonságos, ha a csapat tagjai önmaguk lehetnek, és nem félnek megosztani a vezetőkkel azt, ha valami miatt különösen stresszesnek érzik magukat.

 


Amikor az alkalmazottak jól érzik magukat egy munkahelyen, jobb kapcsolatokat teremtenek a kollégáikkal és a cég egészével. Ez a jólét sok mindent magában foglalhat: a személyes tárgyak (csecsebecsék, növények, fotók) jelenlétét a munkaállomáson, a tiszta és szervezett munkaterületek biztosítását, a relaxációs terek kialakítását vagy a wellness lehetőségeket. A jó hangulat megteremtésén túl meg kell találnunk azt a módot is, amivel segíteni tudjuk gondolataik megosztását. A sikeres vállalatok nagy jelentőséget tulajdonítanak az együttműködésnek. A Nike-nál például több mint 50 szakember dolgozik egy cipő kifejlesztésén. Minden alkalmazott ugyanis egy egyedülálló elemet ad a projekt egészéhez. A stressz helyett az alkalmazottak így a sikeres és közös megvalósításra koncentrálhatnak.

#3. A dolgozóknak arra kell összpontosítaniuk, amiben a legjobbak
Tegyük világossá, hogy míg minden alkalmazott rendelkezik egy adott szakértelemmel, nem biztos, hogy a feladatukon kívüli problémák megoldására is képesek. Nem felelősek azért, hogy bárki más munkáját elvégezzék, vagy bármilyen jelentős vállalati problémát megoldjanak. A legnagyobb hatást akkor gyakorolhatják, ha azzal foglalkoznak, amihez értenek, ami persze nem jelenti az, hogy más területek fejlesztésére ne tudnának javaslatokat tenni. Ennek érdekében hozzunk létre olyan fókuszcsoportokat, amelyekbe be lehet vonni az alkalmazottakat, és ahol energiájukat pozitív megoldások felé irányíthatják.

A stressz nem küszöbölhető ki teljesen, de megakadályozhatjuk, hogy megzavarja a vállalati kultúrát, ha a munkavállalók erősségeire összpontosítunk, ha bátorítjuk őket arra, hogy kiemelkedjenek a munkájukban, és egyértelműen kommunikáljuk feléjük a vállalati küldetést és értékeket.

A tlnt.com cikke nyomán

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!


Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen