Nemzetközi elismerés a hazai coaching szakma számára

szerző: Jobline
2012 november 08.

A Nemzetközi Coach Szövetség 2012-ben kiosztott díjaiból kettőt is Magyarország érdemelt ki. A volt Malév dolgozók számára szervezett nagyszabású karrier-coaching projektért a szervezet „Törődöm” (I Care For) díját kapta. Vezetői és személyes elismerésként pedig Hegedűs Dóra elnökségi tag kapta a nemzetközi Elnök Díját (President’s Award).

Idén februárban közel félszáz coach fogott össze a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) Magyar Tagozata és a MALÉV F.A. közös projektjében, amelynek keretében a volt MALÉV dolgozók ingyenes coaching támogatást kaptak munkahelyük elvesztésének feldolgozásához, és hogy jobb esélyekkel foghassanak neki a karrierváltásnak. A coachok 3 hónapos coaching folyamatot ajánlottak fel, kilencven volt malévos élt ezzel lehetőséggel. A közös munka eredményeképpen a dolgozók egy része új munkahelyet talált, vagy vállalkozást indított, más részük tudatosan és felkészülten jár interjúkra.

Az ICF önkéntesei azon dolgoztak, hogy ezek az emberek ismét megtalálják a helyüket a világban, és a coaching erejével felismerjék és tudatosítsák az erősségeiket, amelyekre a jövőjüket építhetik. Az  ICF tagok összesen 700 órányi coaching szolgáltatást nyújtottak ingyen a volt malévosoknak, amelynek eszmei értéke mintegy 20 millió Ft. Az ICF nemzetközi vezetése a magyar szakemberek munkáját a szervezet „Törődöm” („I Care For”) díjával jutalmazta.

Évente egy személyt választ ki a szervezet nemzetközi elnöke, aki az Elnök Díját (President’s Award) kapja a coaching szakmáért végzett munkája és emberi értékei elismeréseként, 2007 óta. Az első díjazott Sir John Whitmore volt. Ebben az évben egy magyar szakembert, Hegedűs Dórát érte a megtiszteltetés, hogy ezt a díjat átvehesse a szervezet nemzetközi konferenciáján Londonban. „Dóra szavaival és tetteivel is példaképpé vált, hitelesen képviselve az ICF legfontosabb értékeit, amelyek az integritás, kiválóság, tisztelet és együttműködés” – nyilatkozta Janet Harvey MCC, az ICF nemzetközi elnöke. „Az ő kezdeményezének köszönhetően jött létre az ICF Magyar Tagozata, és ezt a közösségért végzett kitartó munka, vezetés és inspirálás követette, amely hozzájárult ahhoz, hogy a coaching pozitív hatását jobban megismerje a társadalom. Elkötelezte magát a hazai szakmai szervezetek összefogása mellett, valamint a nemzetközi etikai és szakmai sztenderdek megismertetése, és elfogadottá, széleskörben alkalmazottá tétele mellett.”

“Az elmúlt 5 évre visszatekintve a munka és annak eredménye is egyszerűnek tűnik, bár nem könnyűnek” – mondja Dóra. „A megfelelő ügy és cél megtalálása után sok energiát kell a megvalósításra fordítani, tiszta szándékkal és teljes felelősségvállalással, hinni kell magunkban és a többiekben. Kihívást jelent természetesen az önkéntesek motiválása, anyagi források hiányában. De mindez együtt olyan centripetális erőt jelent, amely magához vonz embereket, lehetőségeket és erőforrásokat egyaránt. Az ICF lenyűgöző szakmai és emberi közösség. Büszkeséget és örömöt jelent számomra, hogy ide tartozom.”

Hegedűs Dóra az ICF Magyar Tagozatának elnökségi tagja. Emellett a legnagyobb hazai coach szervezetek kerekasztalát vezeti, amelynek tagjai egy éve aláírták a nemzetközi szinten megalkotott Coach Szakmai Kódexet, amelyet saját tagjaik számára etikai és szakmai sztenderddé tettek. A világon egyedülálló ez a szintű együttműködés a szakmában. A résztvevő szervezetek elkötelezték magukat amellett, hogy közösen dolgoznak a coaching szakma elismertségén, és mind a megbízók, ügyfelek, mind a coachok számára meghatározó szakmai fórummá válnak.

coach  •  díj  •  Malév
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen