Asztmát okozhatnak bizonyos munkakörök

szerző: Jobline
2013 január 29.

Bizonyos típusú munkahelyek a dolgozók körében megnövelhetik az asztmás megbetegedések kialakulásának kockázatát - legalábbis ez derül ki egy brit kutatásból. Ahol a dolgozók rendszeresen érintkeznek tisztítószerekkel, ott magasabb a rizikófaktor, állítják a kutatók.

A felnőtt asztma kialakulása egyértelműen összefüggésbe hozható 18 különféle foglalkozással, különösképpen az olyan takarítási munkakörökkel, ahol a dolgozók rendszeresen érintkeznek tisztítószerekkel, de a földművesek, a fodrászok és nyomdában dolgozók is kiemelten veszélyeztettek - írja a betegszoba.hu.

A tanulmányban 7500 brit felnőtt vett részt, akik mind 1958-ban születtek, és a kutatók összehasonlították a résztvevők munkahelyi hátterét egészen 42 éves korukig, valamint információkat gyűjtöttek be asztmatikus vagy bronchitiszes betegségeikről 7, 11, 16, 33 és 42 éves korukból.

Forrás: Dripnet

A kutatók megvizsgálták a résztvevők allergén érzékenységét és tüdőkapacitását is 42, illetve 45 éves korukban. Egy speciális mátrix felhasználásával kiszámolták a tanulmány résztvevőinek kitettségét az asztmát és egyéb légzési nehézségeket okozó irritáló anyagoknak, mint például: fluorid,  enzimek, takarító és fertőtlenítő szerek, fémek és bizonyos textilek.

A kutatás résztvevői közül 25 százalék dohányzott 42 éves korában, 9 százalékuknak volt asztmája, 87 százalékuknak volt munkaviszonya és a dolgozók 55 százaléka irodai munkát végzett. A kutatók megállapították, hogy a résztvevők 25 százalékának soha nem volt olyan munkája, amely megnövelte volna az asztma rizikóját, azonban munkájuk során 8 százalékuk érintkezésbe lépett magas rizikófaktorú szerekkel, 28 százalékuk alacsony rizikófaktorú szerekkel, 34 százalékuk pedig mind magas, mind pedig alacsony rizikófaktorú anyagokkal is rendszeresen érintkezett.

A különféle faktorok figyelembevételével a kutatók megállapították, hogy a felnőttkori asztmás megbetegedések körülbelül 16 százalékáért a munkahelyi körülmények tehetők felelőssé. A tanulmány teljes terjedelmében a Thorax című szakfolyóirat januári számában jelent meg.

munka  •  asztma  •  betegség
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen