Ami nincs a neten, az nem is létezik? Legalábbis a fiatalok szerint

szerző: Jobline
2013 május 21.

Bár az Y generáció tagjai már gyerekkorukban találkoztak az internetes eszközökkel, csak részben alakítják tudatosan digitális identitásukat, amely 70-80 százalékban önazonos, 20-30 százalékban viszont az határozza meg, hogy mások mit mondanak róluk a neten. Többségük úgy véli, "ami nincs az interneten, az nem is létezik", ugyanakkor mivel tapasztalták, hogy feltöltött tartalmaikkal visszaélhetnek, többen már törekednek a rejtőzködésre is – többek között ez is kiderült a Budapesti Gazdasági Főiskola Kutatóközpontjának vizsgálatából.

Dr. Fehér Katalin, a Budapesti Gazdasági Főiskola Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa több felsőoktatási intézményben, felsőbb éves hallgatók körében végzett vizsgálata során arra kereste a választ, mennyire építi tudatosan digitális identitását a munkavállalás előtt álló Y generáció, hogyan láttatja magát az interneten, milyen eszközökkel próbálja ellenőrizni netes megjelenését, mennyire kommunikál tudatosan a közösségi oldalakon egy lépéssel a munkavállalás előtt, van-e stratégiája, vannak-e már negatív tapasztalatai.

Az Y generáció munkavállalás előtt álló végzős tagjaival készített mélyinterjús vizsgálat szerint a fiatalok digitális identitása 70-80 százalékban önazonos, 20-30 százalékban viszont az határozza meg, hogy mások mit mondanak róluk a neten, milyen képeken jelölik be őket, vagy, hogy milyen kommentek olvashatóak velük kapcsolatban, elemzi az eredményeket a BGF oktatója. Ugyanakkor döntő többségük véli úgy, "ami nincs az interneten, az nem is létezik", ennek megfelelően még azok is hagynak tudatosan nyomot magukról, akik kevés információt szeretnének kiadni.

Ha munkát keres, iratkozzon fel Álláspostánkra

A BGF Kutatóközpontjának kutatása szerint ugyanakkor az Y generáció tagjai különösen ügyelnek a magánszféra védelmére, ezért is törekednek gyakran a "rejtőzködésre". Többségük már rendelkezik valamilyen negatív tapasztalattal, amely velük, vagy a környezetükben élőkkel történt: jellemzően ide sorolják a fényképek megtévesztő felhasználását, azaz, amikor közösségi oldalakra feltöltött fotójukat mások használják fel, politikai vagy felnőtt tartalmú oldalakon. Ezeket az identitáslopásokat kevesebb adat és kép feltöltésével próbálják megelőzni.

Habár az Y generáció már gyerekkorában találkozhatott a digitális technológiákkal, a kutatás eredményei azt mutatják, hogy a munkavállalás előtt álló fiatalok csak részben rendelkeznek stratégiával és eszközökkel digitális identitásukat illetően: sokkal inkább megfigyelők, internetes aktivitásaik leginkább a napi feladatokhoz és eseményekhez kapcsolódnak. Úgy vélik, ha belépnek majd a munka világába, elsősorban új életükre, munkájukra és leendő családjukra szeretnének koncentrálni, így akkor már nem lesz idejük az online jelenlétre. Vannak, akik mostani profiljaikat is törölni szeretnék, és a "diák profil" helyett majd egy szakmai profilt szeretnének építeni.

pályakezdő  •  fiatal  •  online  •  internet
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen