Íme, így tartják meg a vállalati titkokat az Apple dolgozói

szerző: Jobline
2013 május 28.

A Quora.com oldala arra volt kíváncsi, hogy tud ilyen jól titkot tartani az Apple, amire volt és jelenlegi dolgozók válaszoltak. Az eredményeket a Business Insider publikálta.

Egy volt dolgozó, aki még a korai időszakban dolgozott a cégnél, elmondta, hogy régen nem volt ekkora titkolózás az Apple-nél, sőt, még a fizetési listák is bárki számára elérhetőek voltak a pénzügyi igazgatónál - írja a Business Insider. Állítólag akkor Steve Jobs még azt mondta, ez a nyitottság egymás között addig megmarad, amíg valaki el nem kezd szivárogtatni.

Később persze ez a fajta lazaság már eltűnt, sőt, a biztonsági szolgálat nagyon figyelte, kit mit csinál, és mindenki tudta, hogy aki megszegi a legalapvetőbb szabályokat, annak azonnal felmondanak. Egy férfi hozzátette, még a feleségének sem merte elmondani, éppen min és hol dolgozik, holott sokszor éjszakába nyúlóan túlóráznia kellett.

Volt, aki azt is elmondta, hogy a vállalati kultúra is ehhez a szellemhez igazodott, így akik, bár barátok, de két teljesen más részlegen dolgoznak, sosem kérdezik meg a másikat, éppen min dolgoznak, vagy úgy egyáltalán: a munka szinte tabunak számít.

Munkát keres? Iratkozzon fel Álláspostánkra!

munkahely  •  Apple  •  Steve Jobs
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen