Ezért léptetnek elő másokat helyetted – tanuld el tőlük, mi a siker titka

szerző: Jobline
2016 július 22.

Vannak emberek, akik nálad jobban tudják, mi kell a karrierépítéshez. Ördöngösségnek tűnhet, pedig a dolog tanulható. Öt hasznos tippel szolgálunk.

Gyorsan megoldják a problémákat, kitalálják, mi jár a vezetőség fejében, elismeréseket söpörnek be és vezetői erényeket mutatnak fel a pozíciójuktól függetlenül. Ők azok, akik szélsebesen kapaszkodnak felfelé a céges karrierlétrán, te pedig csak bámulod és irigyled őket. Mi a titkuk? Bizonyos készségek és egyfajta hozzááállás kell a sikerhez. Öt alapvető tényezőre mindenképpen szükség van. Ha ezekre odafigyelsz, te is be tudod indítani a karriered rakétáit a Fast Company szerint.

Miért sikeresek tehát a mintadolgozók?

1. A képességeiknek megfelelő környezetet választják a kibontakozáshoz
Nehéz – sőt hosszú távon nem is lehet – úgy érvényesülni, ha folyamatosan árral szemben kell úszni. Olyan munkahelyet kell választani, ahol szereted, amit csinálsz, fejlődni tudsz, és folyamatosan elismerik az eredményeidet – a menedzsered gyakran megdicsér, magasztalják képességeidet a kollektíva előtt és az anyagiak terén is jutalmaznak. Ez olyan többletenergiákkal tölt fel, ami még kreatívabb és hatékonyabb munkavégzésre sarkall, ennek pedig még több pozitív hozadéka lesz.

2. Figyelik, mit csinál a menedzserük, az ő főnöke meg a cégvezetés
Az ambíciózus dolgozó nem temetkezik bele a munkájába, hanem felemelt fejjel azt figyeli, mi történik feljebb, még annál is feljebb, sőt azokban a már szinte elérhetetlen éteri magasságokban, ahol a legfontosabb döntések születnek. Érdeklődik olyan projektek iránt is, amelyek nem tartoznak szorosan a munkakörébe, de fontos információkkal szolgálnak a cég távlati céljait illetően. Egyszóval úgy viselkedik, mint aki szeretné átlátni a dolgok működését, megérteni a bonyolult folyamatokat, azaz vezetői képességeket csillant meg. Régi szabály: aki meggyőzően úgy viselkedik, mint egy vezető, abból előbb-utóbb tényleg vezető is lesz, mert az ambíciót és a tehetséget mindenhol értékelik – és bizony nem túl gazdag a felhozatal.

3. A napi taposómalomban nem tévesztik szem elől a távlati célokat
A megszokott monoton hétköznapi munka felemészti a dolgozó energiáit, gyakran felőrli az idegeit is, a legkiválóbbak azonban tudatában vannak annak, hogy amikor rutinosan kinyomtatnak egy dokumentumot és összetűzik a papírlapokat, az valami nagyobb egésznek a része. Tudják, hogy egy felülről bágyadtan lecsorgó, látszólag nehezen értelmezhető döntés milyen észérveken alapul, értik a céges stratégiát és felkészülnek a következő lépésekre – egyszóval belelátnak a mechanizmusokba. Mindennek köszönhetően rangsorolni tudják a feladatokat fontosságuk szerint és arra koncentrálnak, mi szolgálja leginkább a cég érdekeit. A vezetőség pedig nem vak, odafigyel az ilyen dolgozóra, és a lista élére írja a nevét, amikor új menedzsereket akarnak kinevezni.

 

 


 

4. Kitűnően gazdálkodnak a legfontosabb erőforrással
Csak az tud maximális teljesítményt nyújtani, akinek az akkuja teljesen fel van tölteve, tehát kipihent, nem éhes, nem szomjas, és nem érzi úgy, hogy sürgősen szeretné átharapni valakinek a torkát. Ez úgy hangzik, mint egy alsó kategóriás női magazin életmódtanácsa, pedig tudományosan igazolt tényekről van szó. A kiváló dolgozó mindig szán időt a feltöltődésre, nem kapkod, nem hajszolja magát. Ha túl sok megbeszélés és prezentáció torlódik egymásra, inkább átrendezi a naptárát, mert tudja, hogy az n+1-edik meetingen már nem tudna jól teljesíteni a fokozott terhelés miatt. A legjobbak tehát megtanultak kitűnően gazdálkodni a legfontosabb erőforrással: saját magukkal.

5. Kedvelik a kollégáikat
Az általános tanítás azt mondja, hogy a többiek elfogadása kulcsfontosságú a hatékony munkavégzéshez, ami kétségtelenül igaz, azonban hosszú távon kevés. A legjobbak kifejezetten kedvelik a munkatársaikat, és ezt ki is mutatják, ami jelentősen hozzájárul a szakmai sikerükhöz. Ez bizonyos esetekben borzasztóan nehéz lehet, mert akadnak olyan emberek, akikben még Gandhi és Teréz anya együtt sem lenne képes meglátni a jót, mégis folyamatosan erre kell törekedni.
A másik megkedvelése nem csupán önző érdek, mert igazi win-win szituációkat eredményez: jó annak, aki kedvel valakit, még nagyobb öröm annak, akit kedvelnek – és ez a köcsönös boldogság végsősoron nagyon jót tesz az üzletmenetnek is.

 

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!


Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen