A Google-nál kiderítették, mitől lesz valaki jó vezető – meglepő az eredmény

szerző: Jobline
2017 július 18.

A korábbi HR-főnök, Laszlo Bock számolt be róla a New York Timesban.

A Google emberemlékezet óta arról ismert, hogy tudományos igényű adatelemzésre támaszkodnak a vezetők kiválasztásakor. A minap arra vállalkoztak, hogy megfejtik a hatékony vezetés képletét, hogy kiderüljön, milyem embereket érdemes kinevezni a csapatok élére. Több mint 10 ezer teljesítménytékelést, személyiségprofilt, előléptetési indoklást és egyéb dokumentumot elemeztek, és ami végül kijött, az még Laszlo Bockot, a cég korábbi HR-főnökét – google-ul a személyügyi műveleteket irányító alelnököt – is meglepte.

A New York Timesban megjelent cikkében Bock leszögezi, hogy a Google mindig is azokat a szakembereket alkalmazta vagy léptette elő, akik kimagasló technikai tudásról tettek tanúbizonyságot. „Most kiderült, hogy a technikai szakértelem abszolút a legkevésbé fontos tényező – írja Bock. – Természetesen számít, de más faktorok mellett eltörpül a jelentősége. Sokkal lényegesebb, hogy valaki hogyan kommunikál és mennyire nyitott személyiség.”

A Google szakemberei az adatok alapján összeállítottak egy kistát, melynek címe: A rendkívül hatékony Google-menedzserek nyolc alapvető tulajdonsága. A technikai készségek szerepelnek a felsorolásban, de a sor legvégén.

 

 

Íme a lista:

A hatékony menedzser

jó coach

bátorítja a csapatát és nem mikromenedzseli

az a célja, hogy a munkatársai sikeresek legyenek és jól érezzék magukat

produktív és eredményorientált

jól kommunikál és odafigyel a csapat minden tagjára

részt vesz a munkatársai karrierjének fejlesztésében

világos jövőkép alapján határozza meg a csapat stratégiáját

megfelelő technikai készségekkel rendelkezik, hogy segíteni tudja a csapat munkáját

 

 



A fentiekről kicsit bővebben:

A dolgozók a kiegyensúlyozott főnököket szeretik leginkább
Mindenki tapasztalhatja, hogy a főnökök néha kijönnek a béketűrésből. A stressz nyilván erőt vehet az emberen, de az a helyzet, hogy még a ritka incidensek is szükségtelenül megterhelik a dolgozók amúgy is feszült lelkiállapotát. A munkával járó temérdek kavarodás miatt a dolgozók azt szeretik, ha a főnök nyugodt, összeszedett és pozitív. A megfeszített tempót követelő munkakörnyezetben a rendszeresen ideges, robbanékony hangulatú és türelmetlen vezető rengeteget ront a helyzeten.

Azok a menedzserek, akik segítenek megoldani a problémákat, sokkal hatékonyabbak
Aki vezető lesz, annak meg kell változtatnia a gondolkodását. A menedzsereknek a „munkáról” a csapatukra kell irányítaniuk a figyelmüket. A hatékony menedzserek gondoskodnak az embereikről, mert az ő munkájukból származik a cég profitja.
Benjamin Franklinnek nem a menedzserképzés volt a fő profilja, de tökéletesen összefoglalta a lényeget: „Ha elmeséled, elfelejtem, ha megtanítod, talán megjegyzem, de ha együtt dolgozunk, meg fogom tanulni.”
Az elfoglalt menedzser számára nyilván megterhelő a munkatársak támogatása, de az ebbe fektetett munka kifizetődik. Nemcsak az elvárásoknak megfelelően teljesít a csapat, de menet közben tanulnak és fejlődnek a munkatársak. Az ilyen együttműködés tehát befektetés a munkatársak jövőjébe.

A legjobb menedzserek törődnek a munkatársak életével és karrierjével
A legjobb vezetők kivívják a csapatuk megbecsülését, az emberei elkötelezettek és kimagasló teljesítményt nyújtanak. A kiváló mendzser afféle mentor, akihez bizalommal fordulnak a többiek és kedvelik mint embert. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül barátkozni kell a munkatársakkal, de a jó menedzser tudja, hogyan élnek a dolgozók és mit tehet az érdekükben.

 

Az Inc. cikke nyomán.

 

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!


hr  •  menedzsment  •  Google  •  Laszlo Bock
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen