Így domborítsd ki az önéletrajzodban, hogy mennyit érsz

szerző: Jobline
2019 január 30.

Fontos, hogy önéletrajzodban hatékonyan bemutasd teljesítményedet, illetve azt, hogy mit tudsz lerakni az asztalra. Különben hogyan fogsz kiemelkedni a többi jelentkező közül?

Önéletrajzodnak elsősorban teljesítményalapúnak kell lennie, nem pedig felelősségalapúnak. Ez annyit jelent, hogy azt kell kiemelned, amit már elértél, ahelyett, hogy azt hangsúlyoznád, milyen pozíciókban dolgoztál. Azonban a megfelelő hatás elérésének érdekében önéletrajzodnak ezt az 5 készséget is magában kell foglalnia – feltéve persze, ha biztosan állíthatod, hogy rendelkezel velük:

 

#1. Rugalmasság
A PwC szerint a vezérigazgatók ugyanolyan fontosnak tartják az alkalmazkodóképességet és az együttműködést, mint a problémamegoldást, a kockázatkezelést és más hagyományos készségeket. Különösen a startupoknak van szüksége erre, akiknek gyakran kell együttműködniük „cross-funkcionális” csapatokkal, és alkalmazkodniuk új helyzetekhez. Az önéletrajzodban mutasd meg a munkáltatónak, mennyire voltál rugalmas, amikor kellett. Például: „Adminisztratív asszisztensként a közösségi média és a weboldal tartalmi kezelése is a feladataim közé tartozott, valamint kapcsolatot tartottam a cikkírókkal is a kiadványok szerkesztéséhez.” Ezzel nemcsak a cég igényeihez való alkalmazkodási képességed emeled ki, hanem annak értékét is.

 


Állást keresel? Ne aggódj, nálunk biztosan találsz!

BUDAPESTI ÁLLÁSOK

KÜLFÖLDI ÁLLÁSOK

ADMINISZTRÁCIÓS ÁLLÁSOK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI ÁLLÁSOK

IT ÉS TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÁLLÁSOK

ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS KERESKEDELEMI ÁLLÁSOK

HR-ES ÉS MUNKAÜGYI ÁLLÁSOK

 

#2. Együttműködés
Az együttműködés nagymértékben összefügg a piac teljesítményével, és a jól teljesítő cégek 5.5-ször nagyobb valószínűséggel bátorítják és jutalmazzák csapataikat az együttműködésért. Az együttműködési készséget úgy tudod a legjobban kidomborítani, ha megmutatod azokat a csoportos projekteket is, amelyekben dolgoztál. Minél számszerűsíthetőbben illusztrálod a munkahelyi együttműködést, annál jobb, ezért győződj meg róla, hogy olyan részleteket is közölsz, mint például hogy hányan dolgoztak a projekten, stb.

 

#3. Vezetés
A vezetés szinte minden üzleti szektorban kulcsfontosságú. Egy nagyszerű vezető motiválhatja a dolgozókat és növelheti a termelékenységet, míg a rossz vezetés károsítja a morált, sértheti a vállalati kultúrát, és megakadályozhatja a munkaerő-felvételt, a tehetségek bevonzását. Ha vezetői képességekkel rendelkezel, akkor fontos, hogy kiemeld ezeket, de természetesen olyan módon, hogy az eredményeket is részletezed.

 

 

 

#4. Problémamegoldás
Amikor egy vállalat felvételt hirdet, akkor megoldást keres egy adott problémára, pl. egy üzleti funkció javítására, vagy egy közelmúltban felmondott alkalmazott munkájának pótlására. Ha megmutatod egy potenciális munkavállalónak, hogyan fogsz megoldani egy problémát, akkor könnyen szert tehetsz a munkára. A problémamegoldó bátorság kommunikáláshoz készíts SOAR történeteket (situation, obstacle, action, result, vagyis helyzet, akadály, akció és eredmény), amelyek megmutatják azt, milyen sikeresen oldottál meg egy nagy kihívást. Ezután használd ezeket a SOAR történeteknek az adatait arra, hogy kiemeld problémamegoldó képességeidet az önéletrajzodban és az interjúk alkalmával.

 

#5. Tech-hozzáértés
A közösségi média fontosabb, mint valaha. A világ népességének legalább egyharmada használja, és a közösségi médián keresztül jó ügyfélszolgálati tapasztalattal rendelkező fogyasztók 71%-a valószínű más fogyasztóknak ajánlja majd a céget. Ha rendelkezel technikai készségekkel és ismeretekkel a közösségi média eléréshez, elemzéshez, javításhoz, tüntesd fel az önéletrajzodban. Ezenkívül döntő fontosságú, hogy felsorolj minden olyan szoftverművelet, amivel rendelkezel az Adobe-tól kezdve egészen a Google alkalmazásokig. Gyakran előfordul, hogy a toborzó kulcsszó keresést végez az önéletrajz-adatbázisban annak érdekében, hogy egyes szoftveralkalmazásokat használni tudó pályázókat találjon. Ha nem írod le a szoftver ismereteidet, akkor nem leszel a keresési eredmények között.

 

Önéletrajzodnak azt kell hangsúlyoznia, mit tettél, és ez miben járul hozzá a megpályázott munkakörhöz. Míg az eredményeid egyedülállóak, az alkalmazkodó készség, az együttműködés, a vezetés, a problémamegoldás és a technológiai hozzáértés integrálása az önéletrajzba jó módja annak, hogy minden iparágban kitűnj a többi jelentkező közül.

 

 

A Recruiter cikke nyomán

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen