13 kérdés, amit az álláskereső feltehet az interjún

szerző: Kutasi Judit
2011 június 28.

Kérdezni tudni kell, vagy legalábbis érdemes minél hamarabb megtanulni, ha egy jó állásra fáj a fogunk. A cél persze nem csupán annyi, hogy lenyűgözzük az interjúztatót, és ezzel minél magasabb fizetést harcoljunk ki. Legalább ennyire fontos, hogy tényleg a ránk szabott pozíciót találjuk meg, ami elegendő kihívást, motivációt biztosít számunkra. Mégis, mit szabad és mit nem szerencsés megkérdezni egy állásinterjún?

„Most Ön következik, kérdezzen!”

A legtöbb álláskereső számíthat arra, hogy az állásinterjú második felében az interjúztató hirtelen közli vele: „most Ön következik, kérdezzen!”. Ilyenkor sokaknak összeszorul a gyomra, a nyugalom látszatát azonban ilyenkor is érdemes megőrizni. A HR-esek nem titkolt célja ezzel ugyanis: tesztelni az pályázót, vannak-e önálló kérdései, gondolatai. A kérdések témájából, illetve számából arra is következtetni tudnak, mennyire érdeklődik a jelölt leendő munkahelye iránt, azaz tényleg szeretne-e az adott cégnél dolgozni.

Ezt ne!

A pályázóknak arra is figyelniük kell, milyen sorrendben teszik fel a kérdéseiket. Nem szerencsés például túl korán, a kiválasztási folyamat elején előhozakodni a fizetés vagy a szabadság kérdésével. Ez ugyanis arra enged következtetni, hogy a jelentkezőt sokkal jobban érdeklik a juttatások, mint maga a munka. Ezen kívül az álláskeresőknek – csakúgy, mint az interjúztatóknak – kerülniük kell a túlzottan személyes témákat, például a családi állapotot vagy a politikai hovatartozást firtató felvetéseket. A kérdések mindig inkább a betöltendő állásra, illetve az azzal összefüggő kérdésekre vonatkozzanak.

„Ha nincs kérdés, nincs állás sem.”

Ez is könnyen előfordulhat, ha a munkavállaló nem képes időben feltalálni magát, és releváns kérdéseket feltenni az interjúztatónak. Éppen ezért nem árt a legfontosabb, a jelentkezőt leginkább érintő, érdeklő kérdéseket még az interjú előtt, otthon összeírni. Íme néhány példa, amit a Jobline Magazin ajánl a pályázóknak…

A 13 legfontosabb kérdés, amit feltehet az álláskereső az interjún:

  1. Hány körös a kiválasztási folyamat?
  2. Ha kiválasztanak, van-e betanulási időszak?
  3. Mikortól aktuális a pozíció betöltése?
  4. Betöltötte-e már valaki korábban ezt a munkakört, vagy egy új pozícióról van szó?
  5. Elment-e a cégtől vagy pl. feljebb lépett az elődöm? Milyen eredményeket ért el?
  6. Mik a legfontosabb elvárások a munkával kapcsolatban?
  7. Mi lenne pontosan a feladatom?
  8. Ki lenne a közvetlen főnököm?
  9. Hány fős az osztály? Kikkel kellene együtt dolgoznom?
  10. Van-e fejlődési, előrelépési lehetőség a cégnél?
  11. Milyen a bérezés a vállalatnál? Miből áll a juttatási csomag?
  12. Miben látja jobbnak ezt a vállalatot a versenytársaihoz képest? Miért éri meg Önöknél dolgozni?
  13. Mi a legnagyobb kihívás a vállalat számára?

A folytatásban:13 kérdés, amit tilos feltenni a pályázóknak az állásinterjún!

További tanácsok a témában: „Kezelhető az extrém stressz az állásinterjún!” c. cikkünkben

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen