Nagy hátrányba hozhatja a kismamákat az új Mt.

szerző: Jobline
2012 június 18.

Ha a szigorúbb munkajogi szabályok nem tudták megakadályozni a kismamák munkaerő-piaci diszkriminálását, nem tudtak javítani a kisgyerekesek alacsony visszafoglalkoztatási arányán, akkor elképzelhető, hogy mi lesz a júliusban életbe lépő új Mt. után.

A kismamákra vonatkozó változások már július eljesén hatályba lépnek - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint több cég is kivárásra játszik a kismamák vonatkozásában, és július 1. utánra teszi a végső döntést, bízva abban, hogy az új törvényi környezetben jelentős költségeket takaríthat meg, valamint felmondani is könnyebb lesz. A költségek eddig főleg abból eredtek, hogy a visszatérő kismamák számára bérkorrekciót, adott esetben állásidőt is kellett fizetni a munkába való visszajelentkezésükkor.

Fontos tudni, hogy július elsejétől már nincsen a gyes időszakának lejárta után 30 napos védelem, a munkáltatók nem kötelesek bérkorrekciót végrehajtani a visszatéréskor, sőt, adott esetben visszafoglalkoztatni sem, még a három éven aluli gyermeket nevelőket sem. Mivel a htályos jogszabályt kell figyelembe venni, ezért azok a kismamák, akik még július elseje előtt jelzik visszatérési szándékukat, a felmondás pillanatában érvényes jogi szabályok alapján kerülhetnek elbocsájtásra.

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen