Így leplezték le a csaló munkaadókat

szerző: Jobline
2013 május 02.

Álláskeresés során kiderült, számos munkáltató nem tartja be a törvényeket - derült ki a Kossuth Rádió 180 perc című adásából.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorának riporterei inkognitóban álláskereséssel próbálkoztak. Egyikőjük egy ismerősét hívta fel, aki vezető beosztásban dolgozik a cégnél, amely váltó műszakban keresett alkalmazottakat gyártósorra - számolt be a hirado.hu. Az riporter ismerőse azt javasolta, ha olyan munkára jelentkezik, amelyhez túlképzett, jobb, ha letagadja a diplomáját, mert úgy nagyobb az esélye.

 Az alkalmazottak kiválasztása egy toborzáson történt, amelyre mintegy nyolcvan különböző korú és nemű jelöltet hívtak be, s tesztlapot töltettek ki velük, amelyben olyan feladatok szerepeltek, hogy másoljon át egy tízjegyű számsort egy másik rubrikába, vagy, hogy hány csúcsa van egy háromszögnek, mi Magyarország fővárosa, illetve különböző csavarfajtákat kellett kép alapján felismerniük. 

Forrás: photostock

Egy másik riporter asszisztensi posztot pályázott meg, ahol azonnal tudtára adták, hogy nem nyolcórás állásról van szó, annál többet kell dolgozni, de túlórát nem fizetnek, és csúsztatni sem lehet, mert kevés emberük van. A munkakör betöltéséhez előnyt jelentett az orosz és angol nyelvtudás, de a fizetést mindez nem befolyásolta. Az egyik állami cégnél is közölték, hogy ha a munka megkívánja, akkor a munkaidőn túl és hétvégén is dolgozni kell. Egy cukrászdában eladói munkára akár azonnal kezdhetett volna a jelentkező, de előre közölték vele, hogy náluk csak papíron van szabadság, és ki sem fizetik. A betegség felmondási ok, és ha kisgyereke van, akkor nem veszik fel.

Általánosságban elmondható, hogy a munkát kínálók már telefonon érdeklődnek az eddigi tapasztalatokról, a családról, a gyerekekről. A telefonon történt beszélgetésekből az is kiderült, hogy az igényesebb cégeknél a tréningek és továbbképzések nem munkaidőben, hanem hétvégén történnek, és kötelezőek. A fizetés mindig csak a legvégén került szóba, s a legtöbb helyen minimálbért, vagy azt alig meghaladó összeget kínáltak. Cafetériát csak a nagyobb cégek adnak, de már ők is ritkán, mert – ahogy egy HR-es mondta – sok vele a macera.

Válogasson munkákat Álláspostánkon keresztül

munkaadó  •  álláskereső  •  csaló
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen