Nem feltétel a diploma a Google-nél

szerző: Jobline
2013 június 23.

Interjút adott a New York Times-nak Laszlo Bock, a Google személyzeti igazgatója, amiben azt mondta, nyitottak azok felé a munkavállalók felé is, akik nem vettek részt főiskolai, egyetemi képzésben.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján belátták a Google-nél, hogy a felvételi feltételt nem szükséges főiskolai, egyetemi diplomához kötni, ezek a képzések ugyanis nem szükségesek ahhoz, hogy valaki megfelelően ellássa a feladatát. És ez nem mellébeszélés: valóban egyre több olyan munkatársat alkalmaznak, aki nem vett részt felsőoktatási képzésben - mondta a New York Times újságírójának a magyar származású Laszlo Bock, a Google személyzeti igazgatója. Sőt, igazából az utóbbi időben lassan több érettségivel rendelkező dolgozót vettek fel, mint diplomásat.

Forrás: Google

"Vannak olyan részlegek, ahol a csapat 14 százaléka még főiskola közelében sem járt" - tette hozzá Laszlo Bock. A vezető hozzátette, hogy egyáltalán nem lesz kevesebb valaki diploma nélkül, sőt, akár sokkal kreatívabban is tud gondolkodni. Ezt egy személyes élménnyel magyarázta meg. Elmondta, hogy őt a főiskolán kifejezetten frusztrálta, hogy tudta, a professzorok egy kérdésre egy adott választ várnak. Holott egy problémát több szemszögből is meglehet közelíteni, és úgy is kerekedhet belőle egy jó megoldás. És ők pont ilyen embereket keresnek: minél színesebb, szélesebb látókörűeket, hiszen a gyakorlati életben nincs egyetlen jó válasz, egyetlen jó megoldás. Akik szeretnek gondolkozni, kitalálni, rájönni a megoldásra, csak előbbre viszik a vállalatot. Az egyén képességeit nem lehet egy 2-3 éves képzés alapján mérni - tette hozzá.

Nézze meg videón, milyen a Google gyakornokának lenni!

Igaz, vannak bizonyos állások, például a mérnökök, amiknek a betöltését a Google továbbra is diplomához köti. Laszlo Bock azt is elismeri, hogy a főiskolai diploma megléte már garantál egyfajta intelligenciát, elkötelezettséget. Az sem titok, hogy diplomával azért jóval többet lehet keresni, mint középfokú végzettséggel.

Munkát keres? Iratkozzon fel Álláspostánkra!

mérnök  •  felvétel  •  diploma  •  érettségi  •  Google
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen