Út az összeomlásig: a kiégés mint a legveszélyesebb munkahelyi ártalom – I. rész

Fáradt, boldogtalan, és annyira elege van mindenből és mindenkiből, hogy legszívesebben lefeküdne a sötét szobában, és soha többet nem kelne fel? Ha a válasz igen, jó eséllyel a kiégési szindróma áldozata.

Csaba egy kereskedelmi tévé gyártásvezetője volt, egészen addig, amíg egyik reggel bezárkózott a fürdőszobába, és egy hétig nem jött ki. A nyolcadik napon három szerencsés tényezőnek köszönhetően nem kellett sürgős orvosi kezelésben részesíteni, mielőtt megkezdte volna megérdemelt pihenését a pszichiátrián. Az egyik szerencse az volt, hogy a panellakás fürdőszobájában korlátlan mennyiségű vízhez juthatott, és ott volt a vécé is. A másik, hogy huszonéves férfi létére még mindig az édesanyjánál lakott, aki önkéntes remetesége alatt rendszeresen ételt adott be neki – és ez a harmadik szerencse – a régi típusú fürdőszobaajtó széles szellőzőnyílásán keresztül. Csabát sokkal rosszabb bőrben szállították volna el a mentők, ha mondjuk a sivár panelpince vasajtaját zárja magára, és erről aggódó édesanyja csak későn szerez tudomást.

A nagyon stresszes munkakörben dolgozó Csabát kiégési szindrómával diagnosztizálták. Ez a tünetegyüttes viszonylag fiatal, a hetvenes években határozták meg először Amerikában mint modern civilizációs betegséget. Főleg ott jelentkezik, ahol nagyon sok az emberi interakció, és kénytelenek vagyunk mások problémáival foglalkozni, átvéve az érintett személyek érzelmi terheit. A leginkább veszélyeztetettek az egészségügyi és szociális dolgozók, humán szolgáltatók, tanárok, rendőrök, katasztrófaelhárítók, ügyvédek, újságírók, de kiéghet akár a túlterhelt szülő is.

A kiégett személy végtelenül fáradt szellemileg, lelkileg és testileg. Úgy érzi, képtelen bármilyen hasznos tevékenységet folytatni, sem fizikai ereje, sem kellő motivációja nincs hozzá. Emberi kapcsolatai elsivárosodnak a letargia miatt. Nem csak középkorú vagy idősebb, megfáradt dolgozók „sportja” ez, ma már fiatal menedzserek, ügyfélszolgálati munkatársak is szenvedhetnek tőle, akik nem bírják az állandó teljesítménykényszerrel járó bénító stresszt. Mint minden lelki eredetű betegség, közvetve a kiégés is súlyos, néha végzetes testi kórok okozója lehet: szív- és érrendszeri problémák, cukorbetegség, gyulladásos szervi panaszok léphetnek fel. A legsúlyosabb, végső fázisban az öngyilkosság sem ritka.

Herbert Freudenberger 1980-ban adta ki alapművét a kiégési szindrómáról. (Burn Out: The High Cost of High Achievement. What it is and how to survive it /Kiégés: a magas teljesítmény magas ára. Mi ez és hogyan éljük túl/) A német születésű amerikai pszichológus a lassan, lopakodva kialakuló betegség 10 fázisát különítette el. Figyelmeztetett, hogy nem minden beteg tapasztalja meg valamennyi állapotot, és az sem szükségszerű, hogy a fázisok az általa megadott sorrendben jelentkeznek. De ha valaki a tíz jelenség többségét észleli önmagán vagy környezetében egy másik személyen, nagyon valószínű, hogy kiégéssel áll szemben.

A kiégés fázisai

Erős teljesítménykényszer. A folyamat kezdetén tökéletes dolgozóként vagy szülőként akarunk teljesíteni. A tudatalatti késztetés nem feltétlenül a karrierben vagy a konkrét feladatokban gyökerezik, előidézheti párkapcsolati probléma vagy múltbeli trauma is. Megszállottan mindent önmagunk akarunk csinálni, úgy érezzük, nélkülözhetetlenek vagyunk.

Saját igényeink elhanyagolása. Nem figyelünk oda fizikai és érzelmi szükségleteinkre, mert meggyőződésünk, hogy áldozatot kell hoznunk céljainkért.

Belső konfliktusok és testi tünetek megjelenése. Összeütközésbe kerülünk önmagunkkal és környezetünkkel anélkül, hogy tudatosítanánk, mi a probléma. Megjelennek a testi tünetek: fejfázás, izomfájdalom, emésztési panaszok, álmatlanság, légszomj, bőrproblémák.

Az énvesztés kezdete. Átalakulóban a gondolkodásunk, kezdjük elveszíteni a kapcsolatot önmagunkkal és a barátainkkal. Nincs idő a kikapcsolódásra. Minden figyelmünk a feladatokra irányul, érzelmileg kiüresedünk.

A problémák tagadása. Korábbi rokonszenves énünk eltűnt, helyét egy cinikus, kötekedő, agresszív idegen vette át. Növekvő problémáinkat az időhiányra és a túl sok munkára fogjuk. Nem vagyunk tudatában annak, hogy teljesen megváltoztunk, és annak sem, hogy ennek milyenek a következményei.

Visszahúzódás. Kerülni kezdjük az embereket a magánéletben és a munkában is. Elönt minket a reménytelenség, céljaink összekuszálódnak. Redukálódó kapcsolatainkat bizalmatlanság és sértődöttség jellemzi, kezdünk elmagányosodni.

Elszigetelődés. Drasztikus érzelmi változások következnek, egyre frusztráltabbak és dühösebbek vagyunk, váratlanul félelem, sírógörcs törhet ránk, felfokozott helyzetekben kiabálunk, csapkodunk. Elönt minket a gyanakvás és a paranoia. Alkoholban és más tudatmódosító szerekben, falási rohamokban kereshetünk vigaszt.

Viselkedésváltozás. Elveszítjük régi önmagunkat, környezetünk aggódni kezd a látványos változás miatt.

Belső üresség. Már semmi nem érdekel vagy motivál minket. A kínzó űrt önpusztító magatartással próbáljuk betölteni (alkohol, drog, pronográfia, szerencsejáték). Életünk elveszíti értelmét, kételkedni kezdünk önmagunkban.

Összeomlás. Észleljük, hogy elöntött minket a depresszió, de már nincs erőnk, hogy szembenézzünk önmagunkkal, és feltárjuk ennek okait. Megpróbálhatunk új lendületet venni, és megint bizonyítani, de nem tudunk koncentrálni, fáradtak vagyunk, egyre elönt az unalom és a reménytelenség. Nem látunk már semmilyen kiutat.

A folytatásban: így kerülhetjük el a kiégést.