Amikor a testbeszéd fontosabb, mint az IQ

szerző: Jobline
2017 március 20.

Jó dolog nagyon okosnak lenni, de vannak helyzetek, amikor más szempontok többet nyomnak a latban.

A Harvardon oktató Amy Cuddy szociálpszichológus gyakran idézett szerző és előadó (a TED-en tartott előadása 40 millió letöltés felé halad, itt tekinthető meg magyar felirattal). Cuddy többek között a testbeszéd rejtelmeit kutatja, amire jó oka van: saját karreirjét is ez a kommunikációs forma lendítette előre.

Még 19 évesen autóbalesetet szenvedett, agya megsérült, és a károsodás maradandónak bizonyult. Korábban csaknem zseni szintű volt az IQ-ja, a baleset miatt azonban 30 pontot visszaesett, ami még minding nem rossz eredmény, erős átlagos intelligenciának felel meg. Ez mégis súlyos csapás volt a fiatal hölgy önbecsülésére, aki megszokta, hogy mindenki csodálja az esze miatt. Mindenesetre sikerült diplomát szereznie, sőt fölvették a Princeton egyetem posztgraduális programjára.

A Princetonon ébredt rá, hogy ha nagy nyomás alatt áll, és nem tud megfelelően érvelni vagy nem úgy sikerül a prezentáció, ahogyan eltervezte, nem az esze kevés hozzá, hanem az a baj, hogy nincs elég önbizalma.

Ekkor kezdte el kutatni, hogy a testbeszédnek milyen hatása van az önbizalomra (és megfordítva), milyen hatást lehet vele elérni és végül a megfelelő gesztusok alkalmazása hogyan vezet el a sikerhez. A legérdekesebb eredményekre azzal kapcsolatban jutott, hogy a pozitív testbeszédnek óriási jelentősége van boldogulásunk szempontjából. A pozitív testbeszéd tárgykörébe tartozik a megfelelő szemkontaktus, az aktív érdeklődés / figyelem és azok a gesztusok, amelyekkel üzenetünket nyomatékosítjuk. Kutatások bizonyítják, hogy a pozitív testbeszédet alkalmazó emberek rokonszenvesebbek, kompetensebbek, meggyőzőbbek és érzelmileg intelligensebbek.

Vegyük sorra lépésről lépésre, hogyan működik a pozitív testbeszéd:

1. Megváltoztatja a hozzáállást. Cuddy arra jutott, hogy ha valaki tudatosan alkalmazza a pozitív testbeszédet, önkéntelenül pozitívabbá válik az attitűdje is, mivel a pozitív gesztusok hatással vannak a hormonokra.

2. Emelkedik a tesztoszteron szintje. Ha a tesztoszteron kerül szóba, alighanem mindenkinek a sport meg a versengés jut az eszébe, pedig e hormonnak más téren is fontos szerep jut. Függetlenül attól, hogy valaki nő-e vagy férfi, a tesztoszteronszint megemelkedése erősíti az önbizalmat, s ezáltal más emberek szemében megbízhatónak és pozitívnak tűnünk. Kutatások szerint a pozitív testbeszéd átlagosan húsz százalékkal emeli meg a tesztoszteronszintet.

 

Dr. Amy Cuddy előad a TED-en
Dr. Amy Cuddy előad a TED-en
Forrás: TED



3. Csökken a kortizol termelődése. A kortizol beceneve: stresszhormon. Az az egyik fontos feladata, hogy feszült helyzetben aktiválja a szervezet energiaraktárait. Ám ha az optimálisnál magasabb a szintje, bénító a hatása (gondoljunk csak arra, amikor a diák leblokkol a szigorlaton vagy a színész belesül a szerepébe). A túl nagy stressz – vagyis a túl sok kortizol – megöli a teljesítményt, és hosszú távon katasztrofális hatással van a karrierre. Amikor csökken a kortizol szintje, a stressz is alábbhagy, tisztább fejjel tudunk gondolkozni, ami különösen akkor hasznos, ha komoly problémával találtuk szembe magunkat. A pozitív testbeszéd a negyedével csökkenti a kortizol szinjét.

4. Hatásos kombináció. Amikor a tesztoszteron szintje emelkedik vagy a kortizolé csökken, az önmagában is kedvező dolog, de a kettő együtt az igazán hatásos. Ez a kombináció kellő önbizalmat és tiszta elmét biztosít, így könnyebb megbirkózni a szoros határidőkkel, nehéz döntésekkel és a kelleténél nagyobb mennyiségű feladatokkal.     

5. Rokonszenvesebbé tesz. A Tufts Egyetemen elvégeztek egy kísérletet, ahol az alanyoknak hang nélküli videofelvételeket mutattak, amelyeken orvosok magyaráztak a betegeiknek. Az alanyok pusztán a testbeszéd megfigyelése alapján meg tudták mondani, végül melyik orvost perelte be a betege. A testbeszédnek komoly szerepe van annak kialakulásában, mit gondolnak rólunk az emberek, többet nyom a latban, mint a hangszín, sőt az, hogy mit mondunk.

6. Kompetenciát sugároz. Egy Princetonon végzett kutatás azt az eredményt hozta, hogy elég egyetlen másodpernyi felvételt mutatni egy szenátor- vagy kormányzójelöltről, és az alanyok pontosan meg tudják mondani, végül melyiket választották meg. Vagyis a testbeszéd ékesen árulkodik a kompetenciáról.

7. A meggyőzés virtuálisan is működik. Kutatások igazolták, hogy a pozitív testbeszéd meggyőző ereje videokonferenciákon is érvényesül, nemcsak szemtől szemben.



Az Inc.com cikke alapján.

 

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!


testbeszéd  •  IQ
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen