ÁLLÁSPÁLYÁZAT
BISCHITZ JOHANNA INTEGRÁLT HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
Időskorúak Tartós Bentlakásos Otthona Dózsa György út
pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében
Vezető ápoló
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): • A szakmai vezető iránymutatása mentén szervezi az ellátottak egészségügyi ellátását, ápolását, gondozását – kiemelt figyelemmel a demensellátásra.
• Irányítja és ellenőrzi az egységek munkáját, elkészíti munkabeosztásukat, jóváhagyja munkarendjüket.
• Együttműködik az intézmény orvosaival, gondoskodik a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, előírások szerinti kezeléséről és folyamatos utánpótlásáról.
• Kapcsolatot tart az egészségügyi ellátást biztosító szervezetekkel.
• Részt vesz a gondozási tervek kidolgozásában, ellenőrzi azok végrehajtását, ellenőrzi a gondozási dokumentációk vezetését.
• Az ellátással kapcsolatos kérdésekben kapcsolatot tart a törvényes képviselőkkel, hozzátartozókkal.
• Ellenőrzi a takarítási, higiénés tevékenységek megfelelőségét.
• Gondoskodik a foglalkozás-egészségügyi és járványügyi előírások betartásáról.
• Egészségügyi témájú tájékoztató programokat szervez az ellátottak részére.
• Közreműködik a szakmai program és az intézményi szabályozók előkészítésében.
• Közreműködik időszaki adatszolgáltatások, statisztikák előkészítésében.
• Részt vesz az esetleges panaszügyek kivizsgálásában.
• Együttműködik az intézményi programok lebonyolításában.
Betöltendő állás szakmacsoportja: szociális és gyámügy
FEOR besorolás: 3311 Ápoló, szakápoló
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb
Betöltendő állás jogviszonya: Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra, Váltásos, Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Budapest
A munkavégzés pontos helye: Budapest, Dózsa György út 46.
Álláshirdető szervezet bemutatása: A jelen pályázati kiírással keressük azt a személyt, aki a pozíció betöltéséhez szükséges kiválóságot döntő részben már magában hordozza, de a névadóhoz méltó magas elvárások érdekében történő fejlődésre, rendszeres megújulásra nyitott és részt kíván venni abban a munkában, amelyet a VII. kerületiekért végzünk.
A vezetői megbízás határozott időre, 3 évig szól.
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): A határidő után, valamint a hiányosan beküldött pályázatokat érvénytelen pályázatnak tekintjük. Kérjük az e-mail tárgyában feltüntetni a pályázat azonosító számát: MÜ/12-52/2025, valamint a beosztás megnevezését: vezető ápoló. A pályáztató fenntartja a pályázati eljárás eredménytelennek nyilvánítási jogát. A jogviszony létesítésre 4 hónapos próbaidő kikötése mellett kerülhet sor.
Amit kínálunk: az önkormányzat rendeletében és a Humán Szolgáltató belső szabályzataiban foglalt juttatások. Munkaruha juttatás. Az Otthon a 2019-es évben került teljes felújításra, korszerűsítésre. Színes, otthonos, családias, meleg ellátó egységek kerültek kialakításra, az európai normáknak megfelelő bútorokkal és kiegészítőkkel. Az ápolási és a demens részleg teljesen akadálymentes, mindegyik lakószobában digitális elektromos ágy lett elhelyezve, megkönnyítve az ápolásra szoruló lakók helyzetét mindennapjait és figyelembe véve az ergonomikus munkahely munkafeltételek kialakítását. A mobilizálásban gyógytornász áll a szakdolgozók rendelkezésére. A nővérek gondozók kényelmét két különálló helyiség szolgálja, kényelmi eszközökkel ellátva. Egyéb információ az alábbi linken található:http://bjhuman.hu/szolgaltatasok/idosek-bentlakasos-otthonai
Feltételek, Előnyök
Pályázati feltételek:
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
- Büntetlen előélet
- Cselekvőképesség
- Magyar állampolgárság
- Erkölcsi bizonyítvány
Elvárt végzettség/képesítés:
- 6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA),Egészségügy és szociális gondoskodás, tovább nem bontható, Főiskola, diplomás ápoló -okleveles egyetemi ápoló – okleveles ápoló - intézetvezető - mentőtiszt
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
- Foglalkozás egészségügyi alkalmasság
- MS Office (irodai alkalmazások) felhasználói szintű ismerete
- Ápolói területen szerzett - legalább 1-3 év szakmai tapasztalat
- Kiváló szintű vezetési képesség
- Együttműködési készség, jó kommunikációs készség
- Önálló munkavégzési képesség, határozottság, megbízhatóság
- Kiváló szintű pontosság, precizitás
- A pozícióban általában elvárt terhelhetőség, magas stresszkezelő képesség
- Magas szintű empátiás készség
- Kiváló szintű kommunikációs és együttműködési készség
- A prioritások helyes meghatározásának képessége
- A pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul.
Pályázat elbírálása során előnyt jelent:
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
Egyéb pályázati előnyök:
- Egészségügy, szociális területen szerzett - legalább 1-3 év vezetői tapasztalat
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
- végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata
- Fényképpel ellátott szakmai önéletrajz
- Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
A pályázat benyújtásának határideje: 2025.02.28. 00:00
Pályázat benyújtásának módja: A pályázatokat várjuk e-mail formájában, az azonosítószám: MÜ/12 52/2025, valamint a munkakör: vezető ápoló megjelölésével.
A pályázat elbírálásának módja: A pályázat alapján a kiválasztott jelöltekkel beszélgetést folytatunk, a kiválasztott pályázót telefonon, illetve írásban értesítjük az eredményről.
A pályázat elbírálásának határideje: 2025.03.07. 00:00
A pályázati kiírás további közzétételének helye: www.bjhuman.hu; www.jobline.hu
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2025.03.10.
Publikálás tervezett időpontja: 2025.02.14.