A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § (1) bekezdése, valamint a 391/2017. (XII. 13.) Korm. rendelet alapján
a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság
pályázatot hirdet
Közgazdasági Osztály, Pénzügyi csoport
szakágazati vezető (csoportvezető)
munkakör betöltésére
A csoportvezető feladatkörei többek között:
- Szervezi és irányítja, valamint folyamatosan ellenőrzi a vezetése alatt álló Pénzügyi csoport szakmai munkáját, koordinálja tevékenységét, és figyelemmel kíséri annak más szervezeti egységekkel való együttműködését a különböző szakterületen folyó tevékenység összehangolása érdekében.
- Koordinálja a folyamatos pénzforgalmi feladatokat, tartja a kapcsolatot a Magyar Államkincstárral.
- Koordinálja a számlázási tevékenységet, nyilvántartja a hátralékot és részt vesz a behajtásuk érdekében tett intézkedésekben.
- Működteti a házipénztárt.
- Intézi a központi költségvetéssel kapcsolatos adókötelezettségek teljesítését (cégautó adó, rehabilitációs adó, idegenforgalmi adó, cégtelefon adó, reprezentációs adó).
- Koordinálja az Igazgatóság foglalkoztatottainak bérszámfejtési, társadalombiztosítási, családtámogatási és személyi jövedelemadóval kapcsolatos feladatait a Magyar Államkincstárral közreműködve.
Munkavégzés helye:
- 1088 Budapest, Rákóczi út 41.
Pályázati feltételek:
- Közgazdasági egyetemi vagy pénzügyi-számviteli területen szerzett főiskolai diploma,
- Microsoft Excel és Word felhasználói szintű ismerete, használata,
- büntetlen előélet,
- cselekvőképesség,
- magyar állampolgárság.
Előnyt jelent:
- Hasonló munkakörben szerzett szakmai tapasztalat,
- költségvetési szervnél szerzett gyakorlat,
- a Forrás Ügyviteli Rendszer felhasználói szintű ismerete.
A pályázóval szembeni elvárások:
- Kiváló kommunikációs képesség,
- önállóság, jó problémamegoldó képesség,
- önálló és csapatban való hatékony, pontos, precíz munkavégzés,
- terhelhetőség.
A pályázat tartalmazza:
- motivációs levél,
- részletes szakmai önéletrajz, bérigény megjelölésével,
- az iskolai végzettséget, szakképzettséget és egyéb képzettségeket igazoló okiratok másolata,
- nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy az elbírálásban résztvevők a pályázat tartalmát megismerhetik.
A pályázatokat bérigény megjelölésével e-mailben, szkennelt formában kérjük megküldeni. Az e-mail tárgyaként a következő szöveget kérjük megadni: „PÉNZÜGYI CSOPORTVEZETŐ”.
Beküldési határidő: 2025. szeptember 07.
A munkakör betöltője a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény, valamint a vízügyi igazgatási szerveknél foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának különös szabályairól szóló 391/2017. (XII. 13.) Korm. rendelet szerinti illetményre és juttatásokra jogosult.
Amit a béren felül nyújtunk:
- Rugalmas munkavégzés.
- Hivatali SIM kártya.
- AYCM sportkártya lehetőség
- Az ország területén lévő ágazati üdülő- és pihenőhelyek használata.
- Támogatott képzések.
A közalkalmazotti jogviszony határozatlan időre szól.
A pályázatok elbírálására a benyújtási határidőtől számított 15 napon belül kerül sor, a pályázatokat bizalmasan kezeljük. Visszajelzést csak a személyes beszélgetésre behívott jelentkezők kapnak. A részünkre megküldött pályázati anyagot elbírálás után megsemmisítjük, annak visszaküldésére nincs lehetőség.
A nyertes pályázó kiválasztása után a munkakör azonnal betölthető.
A pályázattal kapcsolatos további tájékoztatás - munkaidőben - az 1/477-3500 telefonszámon Dobó Róbert gazdasági igazgatóhelyettes úrtól kérhető. A munkáltatóval kapcsolatos további információk a www.kdvvizig.hu honlapon találhatóak.